/EMMA/
Érdekes. Nagyon Érdekes ! Ha ez a mennyország akkor esküszöm érdemes volt meghalni. Mintha lenne egy saját őrangyalom aki énekel nekem csodás hangon egy dalt. Egy olyan dalt amit még soha nem hallottam, de a szívemig hatolt. Sajnos azonban azt aki énekelte nem ismertem fel. Nem hiszem, hogy valaha hallottam. Ilyen bársonyos hangja senkinek nincs akit én ismerek.
Igen hangok amit mostanában elég sokat hallok. Van aki vicceket mond, van olyan aki könyörög hogy ébredjek fel. Sajnos azonban egyiket sem ismerem fel.
De a mai ez más volt. Már azt is éreztem, hogy könnyek áztassák el az arcom közben pedig a fülembe suttogja, hogy ne hagyjam itt.
Minden erőmre szükségem volt, de nagy nehezen sikerült megmozdítanom a kezem és ezáltal hozzá érhettem puha kezeihez. Csodás érzés volt ahogy megérintettem. Mintha mindig erre vártam volna már.
Jay !
Hát persze. Mindig is azt mondta, hogy egyszer ír nekem egy dalt. Soha nem hallottam még énekelni, úgyhogy nyugodtan lehetett Ő is. Na igen csak van itt egy apró bökkenő. Megcsalt Lilyvel. Mi van akkor ha megbánta az egészet és még mindig engem szeret?
Testem megtelt energiával és végre meg tudtam mozdulni. Fejem szokatlanul nehéz volt a nyakam pedig nehezen forgott. Tiszta furcsa volt újra mozgatni a testem. Olyan volt mintha hosszú éveket átaludtam volna.
Hunyorogva nyitottam ki a szemeimet, majd szembe találtam magam egy őszszakállas doktorral. Nagyokat pislogtam míg végül teljesen kitisztult a látásom.
Ijedten pislogtam körbe az idegen helyen. Nem emlékszek, hogy valaha voltam itt. Minden tiszta fehér volt az ágy pedig eléggé kényelmetlen volt.
- Köszöntelek újra köztünk Emma- nézett rám mosolyogva az orvos én pedig csak nagy szemekkel bámultam rá. Miért köszönt újra? Hisz egész végig magamnál voltam. Hallottam ami körülöttem történik csak nem tudtam megszólalni.
Várjunk csak. Mit keresek én egyáltalán egy kórházban? Magam elé bámultam majd a fejemet megszállták az emlékek.
Liam és én egy erdőben álltunk körülöttünk pedig kamerások álltak- Fogd fel végre, hogy nem vagyok rád kíváncsi. Megszűntél a számomra létezni.
Egy újabb emlék. A bárban Lily és Jay szenvedélyesen csókolóznak- Azt hitted, hogy téged valaha is szeretett? Képzeld el, hogy csak az miatt volt veled mert dús gazdag vagy. Eleitől kezdve velem volt, csak téged soha nem tudott lerázni.
Jay és én az autójában ülünk közben pedig hatalmas vihar tombol- Állj már meg ki akarok szállni. Jay ez nem vicces, lassíts.
Egy hatalmas ütközés majd egy hangot hallok a fülemben - Ne hagyj itt Emmus. Én szeretlek.
Gyorsabban kezdtem el szedni a levegőt majd egyszerűen kitört belőlem a sírás. Egyáltalán miért nem haltam meg? Jobb lett volna pedig, hisz semmi keresnivalóm nincs itt. Amíg nem voltam magamnál egy olyan világban voltam ahol boldog voltam. Láttam anyámat, aki boldogan ölelt magához. Nem vett körül fájdalom, mint a valóságban. Vissza akarok oda menni. Újra csak hangokat akarok hallani amikre nem tudok válaszolni. Hallani akarom azt a dalt ami még most is a fülembe cseng és minél jobban elhomályosul.
Fel akartam kelni, de az orvos egy erős kézzel visszanyomott az ágyba.
- Nyugodj meg kérlek. A te állapotodban ez nem jó- kezei még mindig a vállamon voltak és úgy nyomott az ágyhoz. Kezdett idegesíteni. Egyáltalán milyen állapotomról beszél.
- Az én állapotomban?- kérdeztem bizonytalanul. Egyáltalán, hogy kerültem ide. Az - az utolsó emlékem, hogy Jay haza akart vinni, majd egy nagy sötétség következik.
- Autóbalesetet szenvedtél. Kiröpültél az ablakon egyenesen a kamionnak. Egy teljes hónapig kómában voltál- világosított fel majd lassan elengedett mivel már nem kapálóztam a sokk hatása miatt.
Kómában voltam? Autóbalesetet szenvedtem? Akkor az a dal csak a képzeletem szüleménye? Pedig olyan valósághű volt- Haldokoltál. Úgy volt, hogy holnap le leszel véve a gépekről- és még mindig nem fejezte be. Te jó ég én akkor tényleg az anyámmal beszéltem. Hisz akkor én a halálból tértem vissza. Minden csak a fejemben játszódott le. Senki nem beszélt hozzám- A barátodnak köszönheted, hogy nem ma csináltuk meg- tette még hozzá én pedig rögtön felkaptam a tekintetemet.
A barátomnak köszönhetem? Jay miatt nem haltam meg? Ezt sem hittem volna el azok után ami történt. Úgy látszik megbánta amit tett. Én azonban nem felejtek, de ha ez mind igaz akkor nagyon fontos lehetek számára. Mindig is tudtam, hogy Lily egy kétszínű pióca.
○○○
- Jaj Lana semmi kedvem nincs menni- dőltem hátra az ágyamon közben pedig hatalmasat sóhajtottam. Tegnap délután végre valahára haza engedtek a kórházból. Örültem neki, de egyben csalódott is voltam mivel a srácokkal nem találkoztam. Apa szerint rengeteg dolguk van és azért nem tudtak bejönni hozzám. Ha engem kérdeztek Liam még mindig utál. Ez az érzés pedig most még szarabbul esik mint eddig. Valahogy olyan fura érzés fog el mikor rá gondolok.
Ráadásul most még Lana is nyaggat, hogy mennyek el arra az ostoba suli záró bálra amit ma este rendeznek. Legalább egy jó dolog volt abban, hogy kómában voltam. Vége lett a sulinak ! Viszont két hónap unalom vár rám. Azt hittem ez a nyaram más lesz mivel itt van Jay. Együtt tervezgettük, hogy mit fogunk csinálni, erre fő most még felém sem jön.
Akkor is szerintem Ő énekelt nekem. Nem telik el úgy egy perc, hogy nem gondolok arra a rohadt dallamra. Valami megfogott abban a hangban, asszem beleszerettem akár ki is énekelte.
- Ne csináld már, a srácok is fellépnek- nyaggatott tovább én pedig rögtön felültem. A srácokba Liamot is bele érti. Ami azt jelenti, hogy láthatom és talán még beszélhetek is vele. Na igen, arról elfeledkeztem, hogy Liam gyűlöl, de én ebbe nem tudok bele törődni.
- Tudod mit, elmegyek- határoztam el magam majd elkezdtem magam elé beszélni. Utáltam ezt a szokásomat mivel Lucy szerint ilyenkor olyan vagyok mint egy félkegyelmű. - Lehet, hogy ott van az a valaki aki énekelte nekem a dalt- ez már kezd beteges lenni. Nem tehetek róla muszáj megtalálnom. Lehet, hogy itt van tőlem egy karnyújtásnyira én pedig nem veszem észre. Tiszta olyan mintha egy modern Hamupipőkébe csöppentem volna csak annyi különbséggel, hogy most nem a herceg keresi a koldust lány, hanem én keresem a herceget.
- Milyen dal?- nézett rám értetlenül Lana, közben pedig úgy nézett rám mintha megbolondultam volna. Esküszöm könyvet fogok írni belőle vagy még jobb hirdetést adok fel. Igen ez a legjobb ötlet.
Sóhajtottam egy nagyot majd elmeséltem neki mit hallottam mikor még nem voltam magamnál- Ez édes. Mit gondolsz ki volt az?
- Jay- válaszoltam határozottan az Ő arcán pedig undor ült ki mint mindig amikor szóba hozom. Pedig addig még vele voltam élvezettel hallgatta, hogy mi történik kettőnkkel.
- Hülyeség. Hisz Jay megcsalt téged Lilyvel és szakítottatok- érvelt ellene amiben sajnos igaza volt. De akkor is van benne valami. Lehet, hogy megbánta az egészet és így akart bocsánatot kérni. És ha ő volt akkor meg mi van.
- Igaz, viszont azt is mondta a doki, hogy a barátomnak köszönhetem azt, hogy élek- tettem még hozzá és felhúztam az orrom. Lana nem válaszolt csak lehajtotta a fejét és a csóválta azt. Elég furán viselkedett ami egy kissé megrémített. Olyan volt mintha valamit nem mondott volna el.
- Nem gondoltál esetleg másra?- kérdezte bizonytalanul én pedig a fejemet csóváltam. Mondjuk ez nem volt teljesen igaz mivel elég sok mindenki az eszembe jutott, csak egyik sem volt az igazi.
Még egy kicsit beszélgettünk majd úgy döntöttünk, hogy elkezdünk készülődni. Nekem elég nehéz volt mivel a testem még mindig tele volt horzsolásokkal és az arcomon is volt néhány vágás. Ráadásul még a fejemen is látszott, hogy össze van varrva. Még hozzá kell szoknom ehhez a kinézetemhez mivel a doki szerint eltart egy darabig amíg rendbe jövök.
Lanának hála megtaláltuk a tökéletes ruhát ami részben eltakarta a horzsolásokat és a hajamat is direkt úgy csinálta, hogy semmi ne látszódjon.
- Emma jó újra látni- ölelt meg hanyagul Aaron mikor értünk jött, de előtte még tátott szájjal bámulta barátnőjét. Olyan aranyosak együtt. Látszik rajtuk, hogy oda vannak egymásért. Én rám sajnos Jay soha nem nézett így. Egyáltalán azt sem tudom mi tetszett meg benne, hisz még csak nem is az esetem. Soha többet nem kezdek ki úgy sráccal, hogy nem érzek iránta semmit.
- Téged is- mosolyogtam vissza majd beszálltunk az autóba és meg sem álltunk a gimnáziumig ahol tele volt öltönyös srácokkal és vihogó lányokkal.
Fura volt köztük elmenni mivel szinte mindenki megbámult. Gondolom hetekig én voltam a téma, hogy mi történt velem. Ki tudja milyen rémtörténeteket találtak ki, sőt ahogy ismerem őket sokan már el is temettek.
A szemeim mégis a termet pásztázták és egy vörös hajú lányt kerestem. Lily ahogy gondoltam nem jött el és Jay sem. Gondolhattam volna. Azt hiszem bele kell törődnöm, hogy tényleg nem szeret már. De akkor ki a csoda volt az aki énekelt meg zokogott szinte minden nap felettem?
- Emma !- hallottam a hátam mögött egy ismerős hangot majd négy srác körém állt és egyszerre öleltek meg. Pityeregni kezdtem ahogy végignéztem Harryn, Zaynon,Louison és Niallon akik csak szorítottak magukhoz.
Azonban mégsem voltam teljesen boldog. Még mindig hiányzott közülük Liam és most még csak nem is láttam. Miért nem tudom elfogadni, hogy nem kíváncsi rám.
- El sem tudod képzelni mennyire hiányoztál- szorított magához jó erősen Lou én pedig csak nevettem- Remélem örültél a répáknak amiket vittem és a meséim is tetszettek- kacsintott rám én pedig csak mosolyogtam. Gondoltam, hogy Lou keze van a dologban, hiszen csak Ő szereti a répát.
- Nagyon tetszettek, eltettem őket emlékbe viszont a mesédre sajnos nem emlékszek- mondtam sajnálkozva Ő pedig csak vállat vont. Igazat mondtam a répák ki vannak rakva az egyik polcomra viszont a meséről gőzöm sincs. Azért kíváncsi lettem volna rá ahogy előadja.
- Jobb is- mondta röhögve Zayn , Lou pedig küldött felé egy lesújtó pillantást.
Egy kis ideig velük nevettem majd abbahagytam. Így nem volt ugyan az mint Liammal. Ő is kell a csapatba.
- Srácok idő van- szólalt fel Harry majd a színpad felé kezdett el kacsingatni közben pedig a nem létező órájára mutogatott. Rendesen be volt sózva. Lehet újra eszébe jutottak azok az évek amikor még Ő is iskolába járt.
- Várjatok- állítottam meg Őket és eléjük álltam- Véletlenül nem tudjátok, hogy Jay volt-e benn nálam a kórházban- mind a négyen bosszúsan egymásra néztek majd újra rám. Miért viselkedik mindenki ilyen furán mikor szóba kerül Jay. Valamiről szerintem nagyon lemaradtam.
- Nem. Miért?- nézett rám kérdően Niall.
- A doki azt mondta, hogy a barátomnak köszönhetem azt, hogy élek. Ráadásul mielőtt felébredtem hallottam egy dalt ami miatt magamhoz tértem- meséltem el nekik is a különös történetet Ők pedig csak zavartan a cipőjüket kémlelték- És szerintem Jay volt az.
- Kizárt- válaszolták egyszerre majd amilyen gyorsan csak tudtak elfutottak egyenes a színpad felé.
Lana pedig megfogta a kezem és elhúzott a színpad elé ahol szinte az összes lány az első sorban állt és várta, hogy a One Direction színpadra lépjen.
Néhány perc múlva pedig egyesével feljöttek a színpadra és végre megláttam Liamot aki utoljára jött. Jól nézett ki mint mindig és ezzel a ruhájával úgy nézett ki mint egy gimnazista srác. Szürke nadrág, fehér ing rajta pedig szürke mellény. Mogyoróbarna haja szokás szerint kócosan pihent a fején és mikor észrevett láttam rajta, hogy megakadt rajtam a szeme.
-Nagy nap a mai, mivel Ti lehettek az elsők akik hallhatják az új dalunkat- kiáltott bele a mikrofonba Zayn a tömeg pedig sikítozni kezdett.
- Igen amit mellesleg Liam írt- tette hozzá Niall majd barátja vállára tette a kezét. Úgy látszik Liam meglepődött mivel teljesen elfehéredett és egy gyilkos pillantást küldött barátai felé.
Megszólalt a zene majd Liam elkezdett énekelni.
Abban a pillanatban rájöttem felesleges volt keresgélnem a megmentőm után. Hisz egész végig itt volt a szemem előtt…
/LIAM/
Rettentő boldog volt mikor megtudtam, hogy Emmát haza engedték. Viszont ahhoz már nem volt elég bátorságom, hogy utána menjek. Mi van akkor ha látni sem akar? Hisz a szemébe mondtam, hogy utálom.
- Liam baj van- rontott be a villába Lana majd elindult felém. Értetlenül néztem rá és a srácok is. Soha nem szokott csak úgy ránk rontani.
- Nyugi van kislány- intette le Zayn majd lenyomta egy székre mi pedig köré álltunk.
- Hogy tudnák lenyugodni amikor Emma újra elakarja követni élete legnagyobb hibáját- fújtatott én pedig kezdtem nagyon megijedni mivel nem értettem mit akar mondani- Azt hiszi Jay énekelt neki és Ő volt nála minden nap- na igen erre nem számítottam.
- Mi van? Hisz az Liam volt- bökött rám Lou én pedig csak magam elé bámulva lerogytam egy székre. Még mindig Őt szereti. Ezt nem hiszem el. Én énekeltem én zokogtam minden egyes nap rajta nem pedig az a gyökér.
- Liam csinálnod kell valamit- nézett rám kétségbeesetten Harry én pedig csak vállat vontam.
- Nem, nem kell csinálnom semmit. Hallottátok azt hiszi Jay volt az- mondtam elhaló hangon majd felmentem a szobámba, hogy magam lehessek.
Néhány óra múlva azonban ismét megláttam Őt. Gyönyörű volt ahogy a tömegben állt mosolygós arcával. Bár egyszer rám mosolyogna olyan vidáman. Biztosan Jayt keresi, hogy a nyakába ugorhasson és elmondhassa neki mennyire szereti. Egy vesztes vagyok.
- Nagy nap a mai, mivel Ti lehettek az elsők akik hallhatják az új dalunkat- kiáltott bele a mikrofonba Zayn. Ezt nem hiszem el. Valahogy nem nagyon tetszett ez a bejelentés, mivel mostanában nem írtunk új dalt együtt.
- Igen amit mellesleg Liam írt- tette hozzá Niall majd a vállamra tette a kezét. Azt hittem mind a négyüket egyesével bököm le a színpadról. Szövetkeztek ellenem, ráadásul még csak meg sem kérdeztek.
Aztán felhangzott az a dal amit Emmának írtam és ekkor félve ránéztem. Arcán meglepetés ült ki majd mikor észrevette hogy néztem elvörösödött és elkezdett táncolni és egész végig vigyorogva nézett. Sugárzott a boldogságtól…miattam.
